Vajon tényleg a sors irányítja az életünket, vagy mindez csupán a véletlen műve?

Egyesek szerint életünk célja az, hogy megtaláljuk a másik felünket és boldog párkapcsolatban éljünk. Ennek teljesülése érdekében a sors nem riad vissza semmilyen fondorlattól. Mások viszont azt mondják, mindez badarság és a cikkben szereplő történet, mint az összes hasonló, csupán a véletlen műve. 

Justin Pounders és Amy Giberson, a két 35 éves fiatal egymástól függetlenül úgy döntött, hogy társkereső oldalon próbálják megtalálni az igaz szerelmet. 2014-ben járunk, pont egy héttel azután, hogy Justin Orlandóból Floridába költözött. A társkereső algoritmusa azonnal feldobta Amyt lehetséges partnerként, így szóba elegyedtek. Mivel sok közös vonásuk volt, izgatottan szervezték meg az első randit, amely annyira jól sikerült, hogy utána Amy kijelentette a barátnőinek: Justin lesz a férje! És nem tévedett!

Ám mielőtt ennyire előre szaladnánk a történetben, a párocska találkozgatni kezdett és egy hónap után bevallotta Amynek, hogy gyengéi az Amy nevű lányok, mert élete első szerelmét is így hívták. Ennek a barátnője nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Már majdnem egy éve jártak, amikor Amy felfedezett egy aprócska heget Justin szeme fölött. Amikor rákérdezett a heg eredetére, Justin elmesélte, hogy akkor szerezte, amikor leesett az oviban a mászókáról a floridai Good Ol’ Sunshine oviban. Amynek akkor kezdtek gyanússá válni a dolgok...

Habár mindketten ugyanabban a kerületben éltek, más-más középiskolába jártak és azelőtt nem ismerték egymást. Úgy tűnt viszont, hogy az óvodai emlékeik nagyon is közösek: ugyanabba az oviba, ugyanabba a csoportba jártak. A legnagyobb meglepetés akkor következett, amikor Amy előkereste a 30 éves óvodai csoportképét: mindketten szerepeltek rajta, mégpedig egymás mellett ülve! Így derült ki, hogy Justin első szerelme ugyanaz az Amy volt, akit most, 30 év után teljesen véletlenül a társkeresőn megismert! 

Meghökkentő történetük Amerika-szerte ismert lett, 2015-ben még egy televíziós műsorba is meghívták őket. Ám Justin akkorra tartogatott egy kis meglepetést: a műsor kellős közepén térdre ereszkedett és megkérte Amy kezét! Sem a nézők, sem a műsorvezető nem bírták könnyek nélkül végignézni ezt a megható jelenetet. És ha mindez nem lenne elég, Justin felvette a kapcsolatot az egykori óvónénijükkel, aki még mindig az intézményben dolgozott.

A műsorban élőben kapcsolták az ovis csoportot, ahol a gyerekek csoportba állva ezt a feliratot tartották a kezükben: 'Amy, hozzám jössz feleségül?' 

A műsor után nagyjából egy évvel Amy és Justin összeházasodtak, ma pedig már boldog szülők. Történetük bejárta a világot és az eleve elrendelt szerelem híveit megerősítette abban, hogy mindenki megtalálhatja élete párját.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!